Húsvéti hangolódás zenével. Húsvét hétfő a locsolkodás napja, amikor is régen vödörből locsolták a legények a lányokat, akik ezután kézzel festett, hímes tojásokat adtak ajándékba. majd tánc és mulatság vette kezdetét.
Idézzük ma meg ezt a hangultatot a zene segítségével!
Nincsen Húsvét nyuszi nélkül. Számos állat (bárány, csibe, nyúl) kötődik a Húsvét ünnepéhez, de kétségkívül legismertebb a nyúl, aki a tavasz megérkezését a természet újjáéledését jelképezi.
Ha nyuszi, akkor pedig a tojás sem maradhat el. Ha mindig szerettétek volna tudni, hogy lehet az, hogy a nyuszi hozza a tojást, kiderül Móra Ferenc csodálatos meséjéből.
Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja, amely régi idők óta a fák oltásának és szemzésének napja. Ő hozza el nekünk az énekes madarakat is, és a néphagyomány szerint e napon jön föl először a hal a vízből.
Nagyon nehezen akart megérkezni hozzánk idén a tavasz, de úgy tűnik csak itt van végre. Próbáljuk meg néhány vidám tavaszköszöntő dallal most már itt marasztalni.
Sokat várat magára idén a melegedő idő, de addig is míg megérkezik végre az igazi tavasz, kertészkedjünk szavakkal. A kertről szóló, három rövid versikét hoztam mára. Jó mondókázást!
Március 21. az Erdők világnapja, aminek célja, hogy felhívja a figyelmet az erdők megőrzésének és újratelepítésnek fontosságára.
Erdő nélkül nincs élet a Földön, ezért is fontos, hogy megtanuljuk megérteni az erdőket és már kicsi már kicsi kortól kezdve megtanítsuk a gyerekeknek, hogyan járulnak hozzá a fák és a benne élő állatok, növények mindennapi életünkhöz.
Mára Erdő Ernő bácsi néhány rövid videóját hoztam az erdők csodáiról:
Olyan jó lenne néha magasra szállni, onnan szertenézni és másképp látni a világot, mint innen a földről. Ti is érzitek így néha? Nekem mindig nagy álmom volt hőlégballonozni...egyszer remélem megvalósul ez is.
Addig is gondolatban elkelandoztam az ég felé és összegyűjtöttem néhány egyszerűen megvalósítható, de mutatós hőlégballon ötletet, amivel képzeletben felrepülhetünk a magasba. Jó alkotást hozzá!
Egyre melegebben süt a nap, egyre tovább van világos és lassan de biztosan megérkezik a kikelet. Mára Donászy Magda tavaszváró versét hozta,. Jó olvasást!
Idén elmarad a Busójárás, de azért nem kell teljesen lemondanunk róla.
Alkothatunk, színezhetünk télűzés és busó témában vagy megnézhetünk egy rövid filmet arról milyen is a Busójárás, amikor az állatbőrbe bújt, rémisztő maszkos busók kereplőkkel és tűzzel űzik el a telet. Jó alkotást, jó szórakozást!
Készíthetünk busó maszkot színezéssel vagy akár gyurmával is kitölthetjük az egyes részeket, így igazán rémisztő képeket is kaphatunk, amitől biztos megijed a tél.
Színezhetünk is busót, aki éppen találkozik a tavasz tündérrel. Hát van ennél bizakodóbb télűző kép?
Ma van a napja, hogy medve barátunk megjósolja nekünk mennyit kell várnunk a tavaszra. Ha előjön a barlangjából és meglátja az árnyékát, akkor visszacammog még aludni, mert hosszú lesz még a tél. Borús időben viszont nincs árnyék, így a medve nem ijed meg saját árnyékától és kinn marad, merthogy már nyakunkon a tavasz. Mára Weöres Sándor versét hoztam.