Az utolsó napok közül az első. Valami véget ér, hogy valami új kezdődhessen el. Eltelt 3-4 év, mint egy szempillantás és a 3 éves kiscsoportosból hirtelen iskolába induló nagyfiú és nagylány lett, elballag az óvodából.

Elköszönünk az óvó néniktől, dadus néniktől, a kertész bácsitól; megköszönjük nekik a sok szerető gondoskodást és körbenézünk még egyszer a szobában és az udvaron, mielőtt az ovis zsákból utoljára -most már mindent- kipakolunk.

Lezárult egy korszak. Még készül egy utolsó fénykép az udvaron mielőtt végleg kilépünk a kapun, hogy aztán szeptemberben már az iskola nyitott kapuja várja az új kis diákokat.

Készítettem két nyomtatható táblát, amely segít megörökíteni ezt a nagy pillanatot és megőrizni az óvodás évek fontos emlékeit.

Búcsúzótábla

Kattints a képre a letöltéshez!

Ovis emlékeim tábla

Kattints a képre a letöltéshez!

Végül pedig álljon itt egy ovibúcsúztató vers Pásztorné Antal Magdolna tollából:

Utolsó ovis mese

 

Eljött hát a meleg nyár, lassan bezár az óvoda,
S nekem többé ki nem nyílik, az óvoda kapuja.
Ez az utolsó reggelim, itt a csoportszobában,
Elválástól keserű, minden falat a számban.

 

Az ovi árnyékos udvarán, a mászóka még hívogat,
De az öreg tölgyfa a szellőben, már búsan dalolgat:
„Itt az idő, lassan menned kell; dúdolja csendesen,”
Óvó néni is rábólint, szomorúan, kedvesen.

 

Az ebéd az asztalon, utoljára gőzölög előttem,
vetett ágyam hívogat még, csendesen mögöttem.
Elhangzik az utolsó mese, becsukódik a könyv,
Hát vége van! S szememből kicsordul a könny.

 

Anyukám érkezik, hogy induljak, türelmesen várja,
Tekintetem utoljára, a csoportszobát körbe járja.
Óvó néni! Elbúcsúzom, most már mennem kell,
De szeretném, ha tudnád, nem feledlek soha el!