Esős napra egy szeretnivaló mese. Zelk Zoltán Párácska című meséjének főszereplője egy kis felhő, aki magát feláldozva sokaknak segített. Jó olvasást!

Az elmúlt hetekben többször megtréfált minket az idő. Ahogy az időjárás jelentésben mondanák meglehetősen változékony volt: sokszor volt erősen felhős az ég és bizony záporra, zivatarra is számíthattunk.

Készítsünk ma felhős, esős, szivárványos alkotásokat!

Vattapamacs felhő és tojástartó esőcseppek

Ruhafogas és karikára vágott WC-papír guriga cseppek

WC papír guriga felhők krepp papír szivárvánnyal

Papírtányér, vattapamacs és színes papír cseppek

Színező vagy sablon

Képek: Pinterest

Mára Zelk Zoltán kedves verse a legmelegebb évszakról. Jó olvasást! 

Zelk Zoltán: Nyár

Tudjátok-e, mit énekel

a csobogó kis patak?

„Gyertek, igyatok vizemből,

szomjas madarak!”

Tudjátok-e, mit zizegnek

a réten fűszál, virág?

„Gyertek hozzám lakomára,

megéhezett barikák!”

Tudjátok-e, mit susognak

az erdőben a lombok?

„Gyertek aludni árnyamba,

ti elfáradt vándorok!”

S tudjátok-e, mit énekel

fáradt vándor és madár?

„Szép az erdő, szép a mező,

gyönyörű a nyári táj!”

Lehet jó idő vagy akár eshet is az eső, a szobában is nagyon jól lehet óriási buborékokkal mókázni. Csak egy műanyag asztal vagy viaszos vászonnal leterített asztal, kevés mosogatószer és víz, valamint üres műanyag palack szükséges hozzá.

Legyen vidám napotok! Boldog Gyereknapot minden kis Ovisnak! 

Lassan itt a dinnye szezon. Mára egy kedves mesét hoztam a csodálatos Fésűs Évától: Mire való a dinnye? Jó olvasást!

A kerekerdei játszótéren egy nagy, kövér borzgyerek rá akart ülni a hintára.

Tapsi Ferkó, Mókus Péter, Ürge Gyurka, sőt még Kisegér Kelemen is hiába magyarázták neki, hogy ne üljön rá, mert ekkora borzfiú alatt leszakadhat a kicsiknek szánt, lenge hinta. Borz Berci mindennap újra eljött, és megpróbálta elfoglalni, amiből rendszerint akkora nézeteltérés támadt, hogy az egyiknek az emlékét máig is őrzi Malacka fülén egy szaggatott csipkeminta.

Egyszer aztán a harkály kiszögezte a tölgyfa derekára az erdei határozatot, ami így szólt:

„Nagy, kövér borzok a játszótéri hintát nem használhatják! A tilalom megszegőjére személyesen fogok rámordulni. Bömböldi Balambér, barnamedve.”

No hiszen, volt öröm! Csak a borz kerülgette duzzogva a margarétás, mécsvirágos játszóteret. Nem merte megszegni a tilalmat, mert a harmatos fűben friss medvenyomokat látott. Mérgesen nézte, hogyan hintázik a mókus, hogy leng a nyuszi kajla füle a szélben, sőt még azt is el kellett tűrnie, hogy malacka csúfondárosan ráöltse a nyelvét.

– Na, megálljatok! – morogta magában. Azért is borsot török az orrotok alá! Ha én nem hintázhatom, egykönnyen ti sem fogtok!…

Másnap reggel az erdei-mezei gyerekek egy óriási görögdinnyét találtak, közvetlenül a hintájuk előtt – de akkorát, hogy attól sem a hintára felülni, sem azt meglendíteni nem lehetett. Nyilvánvaló volt, hogy az erős borz görgette oda.

– Most mitévők legyünk? – nézett egymásra Tapsi Ferkó és Mókus Péter.

– Majd én megmondom! – visított Malacka. – Ha a kölcsönkenyér visszajár, akkor a kölcsöndinnye is!

– Színigaz – cincogott Kisegér Kelemen – , de hogyan akarod neki visszaadni, amikor meg sem bírod mozdítani?

– Ha mindnyájan nekirugaszkodunk, együtt el tudjuk görgetni a lejtős domboldalig, onnan pedig már magától is legurul, és aztán … – itt lehalkította a hangját Malacka és kuncogva suttogott valamit a többieknek.

– Nagyszerű, nagyszerű! – verte össze apró mancsát Mókus Péter, Tapsi Ferkó pedig bukfencet vetett örömében.

Hanem a dinnye nagyon nehéz volt, az út pedig rögös. Szuszogtak, lihegtek, százszor is nekirugaszkodtak, amíg végre-valahára boldogultak vele. Tapsi Ferkó füle egészen a vállára hervadt a fáradtságtól, Ürge Gyurka elharapta a nyelvét, Kisegér Kelemen farkincája csücskét pedig meglapította a rettenetes dinnye.

Mind az öten fülig porosak, bogáncsosak lettek, mire a lejtő tetejéhez értek, de ott már valóban csak egy egészen pici lökés kellett ahhoz, hogy a dinnye meginduljon lefelé. Gurult, gurult, mint a lavina, füvet, virágot, mindent lehengerelve, és végül nagy zökkenéssel megállapodott, pontosan a borzvár kapujában.

Borz Berci ki akart jönni, hogy megnézze, mi ez a nagy robaj – de már nem tudott. A dinnye teljesen eltorlaszolta a kijáratot. Távolról odahallatszott Malackáék kárörvendő visongatása.-

– Kölcsöndinnye visszajár! Visszajár!

Malacka mégis tévedett, amikor azt hitte, hogy a borz lombhullató vasárnapig sem fog előjönni. Igaz, eleinte csak fújt, prüszkölt, mérgelődött magában, de aztán hamarosan ásott magának új kijáratot. És a következő reggelen a dinnye ismét ott volt a játszótéren, a hinta előtt, ugyanúgy, mint az előző napon.

Ürge Gyurka sírva fakadt, amikor meglátta, Malacka ellenben kijelentette, hogy a harcot nem lehet feladni, a dinnyét megint vissza kell görgetni a borzvár elé. Hadd lássa, hogy nem akármilyen ellenfelekkel van dolga!

A többiek fancsali képet vágtak. Sehogy sem fűlt a foguk az újabb bosszúhoz. Tapsi Ferkót izomláz gyötörte, Kisegér Kelemennek be volt pólyálva a farkincája, Mókus Péter pedig egyszerűen a fejét rázta. Hozzá sem nyúl többé ehhez a szörnyűséges, nagy dinnyéhez!-

– Könnyű neked, te az ágon is hintázhatsz! – ripakodott rá Malacka és már majdnem összevesztek, amikor megzörrent az avar és észrevették a sünt.

A sün ritkán járt a játszótérre, mert szúrt, és a többiek féltették tőle az orrukat. Most mégis odahívták, hogy adjon tanácsot, mitévők legyenek. A sün végighallgatta őket, aztán se szó, se beszéd, elővette kicsi nádkését és meglékelte a dinnyét. Csodálatos, illatos, piros belseje volt! Malackának és társainak tátva maradt a szája.

A sün elkezdett jóízűen falatozni, és nagyokat csettintett hozzá. Tapsi Ferkó két lábra állt, úgy bámulta. Kisegér Kelemen egyszeriben megfeledkezett a fájós farkincájáról. Ürge Gyurka akkorát nyelt, hogy hallani lehetett. Mókus Péternek és Malackának kicsordult a nyála. Erre a sün feléjük nyújtott egy-egy szeletet: – Tessék!

 No, több se kellett! Kitörő ujjongással mind nekiestek a dinnyének. Mire a borz odasettenkedett meglesni, hogy mi történt, csupa vidám, jóllakott erdei gyereket látott. Malacka éppen teli pocakját simogatta, a sün pedig nádkésére tűzte az utolsó dinnyeszeletet és magasra emelte:-

 – Köszönjük a finom dinnyét, Borz Berci!Ilyet akár mindennap ide guríthatsz nekünk!

 Mindenki hangosan nevetett, míg a borz majd megpukkadt mérgében, amiért neki nem jutott eszébe, hogy a dinnyét inkább meg kell enni. Úgy elszaladt, hogy még most is porzik az út utána. Malacka rámutatott a dinnyehéjra:

 – Ezt pedig most hordjuk oda mind az ajtaja elé!-

 – Még mit nem! – intette le a sün. – Nem volt elég a bosszúból?

– Akkor hová tegyük? – kérdezték valamennyien.

 – Hát nem tudjátok?…A szemétbe! – felelte a sün és egy darabbal máris elindult a játszótéri szeméttartó felé. A többiek szó nélkül utána.

Néhány nagyon egyszerű, könnyen elérhető alapanyag segítségével nagyon jó játékokat készíthetünk. Ha van otthon ruhacsipesz, spatula és WC papír guriga bármelyiket könnyen és gyorsan el lehet készíteni. Nem csak szórakoztató, de hasznos is lesz a kicsi kezeknek és fejeknek. Jó játékot!

WC papír gurigák és spatulák

WC papír gurigák és tészták

Dekorgumi/karton virágok + színes csipeszek

DUPLO kockák + színes csipeszek

Képek: Pinterest

Mai napunk szóljon az eperről. Ez a kis "szupergyümölcs" rostban gazdag és még  C- ,E-, valamint B6-vitaminhoz is juthat belőle szervezetünk. Kis kreativitással pedig rengeteg formában meg lehet alkotni különböző anyagokból. Jó szórakozást!

Kavicsokból

Buborékfólia segítségével

Vasalható gyöngyökből

Spatula és filc felhasználásával

Színezéssel

Színes papírból

És a jól bevált tojástartóból

Képek: Pinterest

Az egyik legismertebb pünkösdhöz kapcsolódó népszokás a pünkösdi király választás, amikor mindenféle ügyességi próbákkal kiválasztották a legények közül a legügyesebbet, aki utána egy évig viselhette a pünkösdi király jelzőt.

Ennek a királyválasztásnak is megvolt a gyerekjáték változata, sőt nem csak királyt, de királynőt is választottak.

Készítsünk ma koronát papírtányérból! Nagyon egyszerű és jól személyre szabható, akár kisfiúval, akár kislánnyal készítjük el. Használhatunk a díszítéshez bármit: gombot, színes papírt, dekorgumit, festéket, flittert vagy színes pomponokat. Csak a képzeletünk szab határokat. Jó alkotást!

Képek: Pinterest

Pünkösd, amely a  Húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep. Hallgassunk ma zenét pünkösd virágáról, a pünkösdirózsáról!

Két szál pünkösdrózsa
Kihajlott az útra
El akar hervadni
Nincs ki leszakítsa

Nem ám az a rózsa
Ki a kertben nyílik
Hanem az a rózsa
Ki egymást szereti

Nem szeretlek másért
Két piros orcádért
Szemed járásáért
Szád mosolygásáért.

Egy csodálatos mese Fésűs Évától a pitypangról és az elvesztett bóbitájáról. Jó olvasást!

Fésűs Éva: A pitypang bóbitája

Tücsök úrfi a hegedűjét hangolta, és körülnézett a réten, hogy melyik virágnak muzsikáljon. Megakadt a szeme a pitypangon. Igazán bájos volt, amint sárga szoknyáját lobogtatta, libegtette, játszi szélben teregette, pipiskedve hajladozott, bogárkáknak bólogatott.

A hőscincér kipödörte hosszú bajuszát, ha arra sétált, de még a harcias szarvasbogár megszédült a közelében. A pitypang remegett a boldogságtól:

– Ó, de szép lehetek! Mindenkinél szebb!... Mosolyog rám a nap, körültáncolnak a lepkék, és örül a harmatcsepp, amely a szoknyámra hull! Milyen jó élni!

A tücsök naphosszat erről hegedült, és a hiú pitypang öntelten hallgatta. Egyszer aztán még gyönyörűbb akart lenni. Elhatározta, hogy felteszi hófehér bóbitáját, hadd ámuljanak–bámuljanak ezek a botladozó bogarak, és hadd irigykedjék a többi virág, hogy neki ilyen is van!

Vigyázva ringatta pelyhes fejecskéjét, és jó magasra emelte, hogy mindenki lássa. Éppen akkor szaladt arra egy pajkos szellő. Belekapott a fehér bóbitába, megcibálta, és huss! – magával sodorta. Repültek a pici bolyhok szanaszét, szem nem követhette őket. A pitypang ott állt kopasz fejecskéjével a rét közepén, és sikoltozva hajladozott a szél után:

– Add vissza! Hozd vissza! Gonosz szellő, fújd vissza!

De hol járt már akkor az a szél!...

A pitypang gyökérlábaival mérgesen rugdalta a földet:

– A bóbitámat akarom! Hozzátok vissza a bóbitámat!

Könnye hullott, mint a záporeső, úgy szégyellte magát dísztelenségében. A tücsök nagyon megsajnálta és így szólt:

– Ne búsulj kis virág, majd én megkeresem azt a bóbitát.

Azzal mindjárt útnak is eredt. A pitypang pironkodva mélyre hajlott, hogy elrejtse magát a kíváncsiak elől, és türelmetlenül számolgatta a fűszálak zizzenését, amíg a tücsök vissza nem jött. Igen ám, de üres kézzel!

– Ó te ügyefogyott! Hát mégsem találtad meg? – zokogott keservesen a pitypang.

– De bizony megleltem – felelte vígan a tücsök –, csakhogy azt már soha többé nem teheted a fejedre!

– Még hogy én kopasz maradjak? – kiabált a pitypang. – Mi történt a bóbitámmal?

– Minden pelyhén egy-egy magocska vitorlázott, és már valamennyien beleültek a tóparti, puha földbe. Jövő tavaszra kikelnek, és szakasztott olyanok lesznek, mint te.

– Mint én?

– Ugyanúgy teregetik szirom-szoknyácskájukat, örülnek a nyárnak, az éltető napsugárnak. Hát nem csodálatos?

– Hiszen akkor azok az én virág-gyermekeim!

– Úgy bizony. És talán közöttük is akad majd olyan, aki csak szép és büszke akar lenni, semmi több – amíg a bóbitáját el nem viszi a szél.

A réti virágok összenéztek. A pitypang nem tudott válaszolni, mert valami meleg nedvecske hirtelen a torkára szaladt. Azután a füvek halkan lábujjhegyre álltak, úgy hallgatták a tücsköt, aki újra hegedülni kezdett. És mindenki megértette, hogy miért éppen most hegedüli a legszebbik dalát, amikor az már minden szépségét elhullatta.